6 hét Kínában

 Xianból Pekingbe többé kevésbé kalandmentesen jutottunk el kettesben az egyik lengyel lánnyal. (leszámítva, hogy majdnem lekéstük a vonatot, mert a taxisok nem tudták elmagyarázni, hogy két féle taxi van, ami a városfalon kívül mehet, és ami a falon belül. Nekünk természetesen a falon belülről kívülre kellett volna eljutnunk, de nem tudták elmagyarázni a szabályt, csak közölték, hogy nem visznek el...) A vonat katasztrófálisan kényelmetlen volt... A fekvőhelyek már elfogytak, nekünk hálistennek még jutott ülés, de elég sok embernek állnia kellett (vagy a földön ülnie/feküdnie) a 12 órás éjszakai vonatúton. Talán az egész vonaton egyetlen kislány aludt kényelmesen, akinek az anyukája berendezett egy kuckót a széke alá a földre:)

Amikor megérkeztünk, rájöttünk, hogy nem tudjuk a hostel címét, és egyikünknek sincs pénz a mobilján, szóval eltaxiztunk, a legközelebbi metróállomásig amit ismertünk és onnan metróval a hostelbe... Megintcsak szembesültem azzal, hogyha két lány két hatalmas bőröndöt cipel fel a lépcsőn, akkor nagyjából minden 20-30-adik arra sétáló kínai áll meg segíteni. Meglepő viszont, hogy a segítők között kb fele-fele arányban vannak nők és férfiak...

Miután megérkeztünk két napig shoppingoltunk (minden maradék pénzemet elköltöttem...), és jelentem egész profin tudok alkudni... Alap, hogy amikor meglátnak egy külföldit, akkor mondanak egy irreális összeget... ha otthagyod őket, mondanak egy kevésbé irreálisat. Ha annak az ötödét mondod, és ragaszkodsz hozzá, akkor kb megkapod a reális áron (általában akkor ment jól az alkudozás amikor annyira nem is akartam megvenni, mert akkor gond nélkül otthagytam 3-4-szer és utána sokkal olcsóbban utánam dobták... csak kérdés, hogy tényleg szükségem volt-e rá???)

Tegnap a kínai párom elvitt egy tradicionális vásárló utcába, ahol nagyon sok kaja és souvenir volt. Nem próbáltam ki a skorpiót, se a többi bogarat, főleg mert még mozogtak, de ettem sült fagyit... (hát sültnek sült volt, de nem fagyi...)

Este beültünk egy "olasz" étterembe, mert a plázában nem volt sehol ülőhely, és megrendeltük a legolcsóbb legfurább salátákat. Hát az itteni olasz kajának annyi köze van Olaszországhoz, mint az otthoni kínainak az itteni kajához... Pl tudtátok, hogy a majonézes csirkesaláta fagyival olasz kaja??:) (mmint a fagyi tényleg a salátán van és lehet, h tényleg olasz kaja de én még nem hallottam róla...)

Ma már csak csomagoltam (Dávid ha olvasod: bocsi, de eltörtem az ajándékodat és már nem tudok újat venni:( pedig a szándék tééényleg megvolt, h egészben hazavigyem).

Még kihasználtam az utolsó alkalmat az utcai kajálásra:) (mikor megjöttem nem ettem volna ilyet, de mostmár nagyon megszerettem az utcán árult "beijing noodles"-t:)

Petivel próbálunk találkozni, de totális képtelenségnek tűnik... (kínai számról nem lehet magyart hívni, és az sms-ek sem érkeznek meg...)

Tuti, hogy nagyon fog hiányozni ez a város, ez az ország, és ez az egész kontinens!!! De hamár nem sírtam amikor a gyerekektől búcsúzkodtam, se amikor a többi önkéntestől, akkor mostmár nem fogok, inkább még kimegyek és megveszem az utolsó 1 yuanes fagyimat (Pekingben lehet, hogy drágább mint Szecsuánban és akár 1,5-2-be is kerül:)

Ma már tényleg áttértünk önkéntesből turistába:)

Voltunk egy szervezett úton az agyaghadsereghez. Mielőtt magát a hadsereget megnéztük volna, "felkészítésként" elvittek egy kiállításra, ami a világ 8 csodáját szimbolizálja... Igen Kínában 8 van:) És miután ott a 8. csodaként kiállították az agyaghasereg színes rekonstrukcióját, a valódi már nem nyűgözött le annyira. De azért tényleg hihetetlen, hogy minden egyes szobornak személyisége van. Arckifejezés, frizura, ruha, minden kidolgozva...

Jótanács: ha külföldre mész, ne felejtsd otthon a diákod, és vigyázz, hogy a fényképezőgéped fel legyen töltve. (meg arra, hogy az előre bekészített pótakku ne essen ki a táskádból egy barlangban, ahol esélytelen megtalálni...) Mert különben nem tudsz fotózni (már megint... Eddig a Tiltott Városban, a tegnapi falon, és most is sikerült így járnom...) És kénytelen leszel egy lengyel lány jogsiját odaadni mint a diákod... Hálistennek a kínaiak ugyanazt gondolják rólunk, mint mi róluk: "mind ugyanolyanok, nem lehet megkülönböztetni"

Ennek ellenére életemben nem izgultam annyira (pedig azért van tapasztalatom másik igazolványával:), mint amikor odaadtam a biztonsági őrnek a jogsit, amin a nevet se tudtam kiolvasni...  Hálistennek elfogadta! (ráááadásul a kínai srácnak is elfogadta a brazil srác személyijét??)

Hazafele volt még egy érdekes beszélgetésünk egy kínai lánnyal. A kanadai srác olyan pénzt kapott vissza amin volt vmi felirat, és a lány mondta, hogy szabaduljon meg tőle gyorsan, mert ez rossz dolog, és illegális. Elmesélte, hogy egy szekta terjeszti, akik öngyilkosságra buzdítják az embereket (és mellékesen kommunizmus ellenesek) és, hogy azért tiltották be, mert emberek felgyújtották magukat a Tiannamen téren...

Hát igen, ez a történet a mi történelemkönyvünkben máshogy szerepel... Sajnos nem sikerült megfejtenem, hogy ez egy fedősztori, vagy két különböző eseményről beszéltünk-e. Mindenesetre az időpont stimmel és azt mesélte,, hogy a szüleik korosztálya nagyon hitt benne, de már rájöttek, hogy ez egy szekta... 

Na most akkor ez egy össznép agymosás eredménye, vagy egy másik történet????? 

Amúgy egy két ilyen esetet leszámítva egyáltalán nem érződik a politikai rendszer... Persze a nyugati kaja 10-szer annyiba kerül mint a kínai (szal annyiba mint otthon...), és kicsit érződik az agymosás az embereken (soha semmiről nem mondanak rosszat, főleg nem a vezetőkről), de azért nem olyan vészes mint amilyet vártam.

Project vége, Chengdu, Xian

Amióta legutóbb írtam nagyon sok minden történt… A tábor utolsó napja nem zajlott olyan zűrösen mint az első esetben. Egy kicsit szomorkodtunk, egy kicsit lelkiztünk, de este mindenki ugrált, táncolt, stbJ

(Vicces melléksztori: Az utsó közös progi előtt mondtam a 13 fős osztályomnak, hogy menjünk ki, vegyünk pár „snack”-et és menjünk vissza együtt… ja és persze én fizetem… A gyerekek úgy bekattantak ettől, hogy összesen 100 yuannyi kaját és üdítőt vásároltak (kb 3000 ft), amiben az a hihetetlen, hogy a kaják 1,2,5 yuanbe kerültek!!!!

És ami még hihetetlenebb, hogy alig volt közte 2 zacskó chips, a többi mind csípős hús… Például az ínyenc csirkeujj, meg vmi tésztának kinéző dolog amiből egyet ettem és két percig nem éreztem a szám…)

Amikor másnap elindultunk egy csomó gyerek még motorral is a buszunk után jöttJ Végül 8 órányi buszozás után megérkeztünk Chengduba, Szecsuán fővárosába, hogy ott folytassuk a búcsúzkodást. (A búcsúbuliknak köszönhetően elaludtam a legnagyobb Buddha szobor meglátogatását:P)

Elbúcsúztunk olyanoktól akikkel 2 hónapja együtt élünk kb, de lehet, hogy többet nem találkozunk, mert Indonézia, vagy Mongólia kicsit messze vanL

Utolsó nap megnéztük a pandamacikat (imáááádomJ), vettünk pár souvenirt (bocs, de nem sokat, mert az itteni plüss pandák nem sokban különböznek attól amit otthon kapsz a kínai boltban…) Végül 12-en elindultunk Xianba, az ősi fővárosba. A vonat vicces volt (már mindenki tud szép holdat rajzolni;), leszámítva, hogy fél 10-kor ránk szóltak, hogy takarodó, mindenki a saját ágyába, és reggel 6-tól pedig zene szólt…

A vonaton beszélgettem egy shanghai pasival, aki ismerte Petőfit, meg csomót tudott Magyarországról… (mellékesen még ő is a 150 centijével 15-16 évesnek nézett…)

Ma megnéztünk néhány ősi épületet és körbebicikliztük a városfalatJ (ez a kínai „kisfal”, ami a filmekben a Nagy Fal helyett szokott szerepelni…)

((Éééééés 14 km biciklizés után egy icipicit sem éreztem az asztmámat!!! Jeeeeeeeeeeeee))

Amíg bicikliztünk volt néhány pillanat amikor a gyorsabbak elhagytak, a lassabbakat én hagytam el, és tök üres volt körülöttem az egész fal, amikor a naplementében bicikliztem az ősi házak fölött… Sajnos persze a fényképezőgépem lemerült, szal nincs róla képem, de higyjétek el, h nagy pillanat volt!!

 Ma este volt az utolsó közös esténk az osztállyal, holnap még lesz egy búcsúzkodós napunk, egy Goodbye party és vége:( Mivel már egészen esélyesnek tűnik, hogy túl fogom élni (azért még lekopogom...) gondoltam itt az ideje, hogy publikáljam a -1. bejegyzést, amit egy hónappal a kiutazás előtt írtam egy rossz pillanatomban... 

"Az ember azt hinné, hogy a kiutazás azért nehéz, mert meg kell szervezni, mindent be kell szerezni, stb… Hát nem!

Természetesen ezek sem könnyűek, de számomra most a legnehezebb feladat az, hogy meggyőzzem a környezetemet, hogy tényleg ki akarok menni és, hogy tényleg jó ez nekem… Amikor kitaláltam, hogy Kínába akarok menni önkéntesnek, akkor minden nagyon egyszerűnek tűnt… Még az anyagi részét is viszonylag megoldottnak tekintettem (leszámítva, hogy ígyis több lesz, mint amire számítottam…) Persze amikor az egész elkezdett közelíteni a valósághoz, akkor egy kicsit megijedtem… Tényleg ezt akarom??? Tényleg képes vagyok rá??? Mi van ha asztmás rohamot kapok Szecsuán közepén egy világvégi faluban???(jelentem, hogy tizensokévi gyógyszerezés után a hegyi levegő magától kigyógyított:)))) Ráadásul naponta kétszer találkozom szembe a MIÉRT kérdéssel… És igen, ha kétszázszor mondod el ugyanazokat az érveket, akkor hiába hittél bennük eredetileg, lassan elkezdik elveszteni az értelmüket… És amikor jönnek a beszólások, poénok stb. akkor lassan elég lesz az egészből…Aztán hazajövök és itthon a család aggódik…

Két hete tudom, hogy kiutazok, egy hónap múlva fogok indulni, és már most lassan beleőrülök!!!!!

Semmi másra nem lenne szükségem, csak támogatásra… Mert amíg mindenki mást kell győzködnöm, addig nem mutathatom ki, hogy akár egy kicsit is félek, vagy egy kicsit is elbizonytalanodtam volna… Pedig persze, hogy ez néha megtörténik… Reggel úgy kelek fel, hogy biztos, hogy ezt akarom? Aztán bekapcsolok egy kínai nyelvleckét, és elgondolkozom azon, hogy mennyire haragudnék magamra, ha kihagynám ezt a lehetőséget! És végül összeszedem magam, és elindulok orvoshoz, hogy megkapjam a szükséges oltásokat;)"

Szóval jelentem, hogy igenis megérte, és aki legközelebb bele akar vágni egy ilyenbe, azt NE próbáljátok lebeszélni!!

Lehet, h mostantól nem lesz olyan sok bejegyzés, mert ha utazgatunk/bulizunk/várost nézünk, akkor nem biztos, hogy lesz ennyi időm irogatni, de még zárásul a jótanácsok, amiket kiutazás előtt kaptam: (bocs annak aki magára ismer:)

„Ha önkénteskedni akarsz gyere hozzánk garázst építeni…”

„Minek mész oda? Nincsenek még ott elegen??”

"Gázában volt vmi para az önkéntesekkel... Szal ha Kínában lövést hallasz, akkor gyorsan feküdj a földre..."

 igen, tudtam, hogy a kínaiak mindent megesznek. MINDENT!!!

Az elmúlt két étkezés után komolyan fontolóra vettem, h vega leszek... Ebédkor egy kedves diák hozott nekünk egy tál sült kacsát. Ami nagyon finom dolog, és szívesen is eszem az olyan testrészeit, amiről nem tudom, hogy mi volt életében... Hálistennek én már nem voltam ott, amikor a fellelkesült ggyerek hozta a következő tálat tele egész kacsafejekkel!!!

Aztán vacsorára a szokásos zöldség+húscafat keveréket kaptuk. Csak amikor az indonéz lány rámutatott, h megkérdezze miből van, akkor vettük észre, hogy a tányéromból egy állat ujja lóg ki... KÖRMÖSTÜL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azóta csak fagyit és instant kaját eszem...

 Amiről még eddig nem írtam eleget, az a legolcsóbb, és legfontosabb dolgok… A ruhák és a fagyikJ

Szóval először a fagyik:

Hihetetlenül olcsók és szinte mindenből csinálnak fagyit. Van normális, általunk megszokott, de van pl kukoricaízű/alakú, sőőt amit tegnap fedeztem fel: Bab fagyiJ Kívül zöld, vmi borsószerű dologból készült, belül pedig olyan mintha csoki lenne, de vörös bab van… Nagyon ijesztően hangzik, de édes, és finom! Nem tudom mi ez a bab, de mindehova ahova európai ember csokit/mazsolát tenne (süti, fagyi, díszítés), oda ők ezt teszik… Szóval kérek egy tájépítészt aki ismeri a növényeket és megmondja nekem, h mi ez;)))

A ruhákról:

Hihetetlen mennyiség van, nagyon olcsók, és jól is néznek ki. A lányok nagy része sok masnit, meg királylány ruhákat hord. Még a legszegényebb gyerekek is minden nap nagyon csinosan, jelennek meg (bár általában ugyanabban a ruhában 4-5 napig…).

Ami a legviccesebb: A hamisítványok. Például amikor egy pólón van egy piros fehér zöld zászló és oda van írva, hogy Italian Style (ebből egy egész készletet láttam). Vagy amikor Mickey egér mellé Wall Disney van írva, sőőőt amikor random angol betűk vannak elrendezve úgy, mintha szavak lennének. Otthon is vannak vicces hibás pólók, de ezek sokkal durvábbak…

Az elmúlt pár napban nem írtam semmit, szal hiányérzetem támadt:)

Az az igazság, hogy nem is nagyon volt miről.

Az előző táborral ellentétben, itt nem olyan izgalmas az élet. Az egyetlen dolog ami történik az az, hogy nagyon meleg van és nagyon párás a levegő, szal haldoklunk... A "hotelben" lakunk, ahol van ágy, légkondi, ventilátor, meg "fürdőszoba" (lyuk a földön=wc, falból kilógó cső=csap, lavor+cső=zuhany;) Ugyan csak hideg víz van, de mivel az átlaghőmérséklet jóval 30°C fölött van, ezért a csapból is forró víz folyik... Mivel nem lakunk a gyerekekkel, és az esti programokat az iskola szervezi helyettünk, egyáltalán nem sikerült olyan közel kerülnünk hozzájuk, mint az első táborban... (és nagyon nagyon hiányoljuk azt az osztályt!!!) Tehát a körülményeink jobbak, de ebből adódóan sokkal unalmasabb is az élet;)

A párommal egyre feszültebb köztünk a viszony... Eleinte nagyon jóban voltunk, de amióta megpróbáltam megbeszélni vele egy konfliktust, rájöttem, h kéééptelen rá!!! Tényleg nagyon igaz amit a kínai mentalitásról mondanak. "Ha valamit nem tudsz megoldani, akkor tegyél úgy, mintha nem létezne" Már pedig ő hihetetlenül pesszimista, és ha valami nem tökéletes, akkor megoldhatatlan, tehát tegyünk úgy, mintha nem is létezne... És igen, kezdem felvenni a stílusát, mivel ő az enyémet tuti nem fogja, és még egy hétig együtt kell dolgoznunk... (lehet rám büszkének lenni: nem üvöltözök, amikor olyan szavakat hallok ki a fordításából, amiket én tuti, hogy nem mondtam...) Ráadásul ahogy már korábban írtam, az összes kínai lány hihetetlenül kislányos... Ez a lány is, eljött önkéntesnek a világ végére, de képtelen a többi külföldivel beszélgetni... Rajtam kívül senkihez nem mer angolul hozzászólni, szóval kerül minden össznépi eseményt, és a legtávolabbi hotelbe költözött a barátnőivel. Najó azért nem akarok csak rosszat mondani róla, mert tény, hogy a gyerekek imádják, és mi is jóban vagyunk nagyon, csak néha sok lesz belőle...

Még két vicces sztori a kínai erkölcsökről:

Tegnap bekerült a wishboxba, hogy gyűlésen az egyik önkéntes fiú (19 éves), meg egy lány (18) táncoljanak... Ezt ők annyira borzalmasan nehéz feladatnak érezték, hogy tíz percig álltak ott pironkodva, miközben mindenki őket bíztatta, majd végül közölték, hogy ez nekik nem megy... igen, ők téényleg kb velünk egyidős egyetemisták!!

A másik sztori: A holland srác elmesélte az osztályának, hogy az egyetem első napján óvszert kaptak az ajándékcsomagban. (Amit mi is kaptunk amúgy) A párja ezt nem tudta lefordítani, mert nem ismerte a kifejezést... Amikor egy másik kínai nagy nehezen elmagyarázta neki, a lány úgy zavarba jött, hogy inkább meg se próbálta lefordítani...

na már megint kisregényt írtam... bocsi:)

Nem, nem az árvíz, nem is a víz hiánya, nem is az áram hiánya, nem is a gusztustalan matracnak nevezett fűcsomó nem is a katasztrófális körülmények a „fürdőszobában”(zuhany megint nincs az épületben, a csapból piros víz folyik, na és a wc!!!) Hanem a CSÓTÁNYOK!!!

Tegnap mikor megérkeztünk az új suliba, először jobbnak tűnt mint az előző. Aztán megláttuk az ágyakat, és a „matracokat”… Megtudtuk, h az iskola nem biztosít bambusz cuccot, hogy legalább az lefedje a fűcsomót, és a boltban nincs elég ennyi embernek. (Azt sokadik próbálkozásra sem sikerült megértetnem a kínaikkal, hogy nem csak finnyás vagyok, hanem allergiás is… És hogy tőlem tehetnek rá akárhány lepedőt, még mindig allergiás leszek!!)

Szóval néhányan, akiknek nem jutott bambusz, elhatároztuk, hogy a közeli “hotelban” alszunk, ahol legalább van ágy… Amikor visszajöttünk a cuccainkért, már mindenki kipakolt, és indult a hotelbe, mert addigra megjelentek a csótányok… Mindenhol!!! Valszeg a matracokból másztak elő, hatalmas 10 centis, gusztustalan lények…. Az iskola állítja, hogy ma kiírtják őket, és kapunk új matracokat… De vajon ha csak az önkéntesek szobáit tisztítják ki, akkor 1. nem jönnek vissza a többi szobából??? 2. a gyerekek akkor is ilyen körülmények között alszanak!!

Ahogy halad előre a project, egyre egyértelműbb, hogy az OC (szervezők) mennyire éretlenek/képzetlenek… 5 velem egyidős, vagy nálam fiatalabb lány (akik lelkileg nagyon kislányok), és egy 20 éves fiú, de ő a másik suliban van. (ebben még plussz öröm, hogy itt erősen élnek a hagyományok, hogy egy nő nem tárgyalófél...)

Az OCP nagyon aranyos, de hihetetlenül rossz az angolja, szóval, ha azt kérdezed tőle, hogy Where, arra válaszol, hogy Why, és semmi, azaz semmi tapasztalata nincs a szervezés, és a gyerekek terén. Tegnapelőtt tartottam nekik egy félórás gyorstalpaló képzést a csoportdinamikáról, és játékokról amiket játszhatnak a gyerekekkel, mert ezt a felkészítésen elfelejtették megtanítani… (vagy nem is tudták, hogy van ilyen)

Most épp várunk, hogy mi lesz, mert az iskola kitalálta, hogy nem fizet nekünk kaját, és örüljünk a szállásnak amit kaptunk… Perzse ezt is ma reggel tudtuk meg… Szóval nagy tapsot a kínai szervezésnek!!

 Amióta Wangcangban vagyunk, szinte minden csak az evésről szól. Minden este étteremben eszünk, vmi nagyon egzotikus dolgot. Első nap ettünk lótuszgyökér levest. Második nap, hot potot, ami olyasmi mint a fondue kínai verziója. Az asztal közepén folyamatosan forrásban levő leves van, és körülötte mindenféle zöldség, hús, hal stb. A dolgokat beledobálod a levesbe, majd egy idő múlva kihalászod. Nagyon finom volt, csak 1. nem tudtuk, h kell enni. 2. hihetetlenül csípős volt. Véletlenül ráharaptam egy bors szerű ízesítő dologra, ami felért egy fogorvosi érzéstelenítéssel.

Tegnap az a tanár akihez zuhanyozni jártunk az előző suliban kitalálta, hogy mindenképp meg akar minket hívni vacsorára. (mmint engem, meg a páromat) Eleve egyikünk sem volt túl éhes, meg nem is volt nagyon kedvünk menni, de nagyon erőltette, szal fogtunk magunkkal egy fiút, és elmentünk 4-en vacsorázni. Kikért nekünk 6 tál kaját... Az egyik levesbe bele volt főzve egy galamb. Tetőtől talpig!!! (nem vagyok képes olyan kaját enni ami rámnéz!!)

Miután már egyikünk sem bírt többet enni, még mindig megmaradt a kaják 80-90%-a kb. Pl a rízshez egyikünk se nyúlt hozzá!! Majd fizetett (200 yuant!!! (a vonatjegy Pekingből Szecsuánba 300 volt...)) és otthagytunk mindent... Iszonyú durva pazarlás megy... Ha minden kínai étterem összegyűjtené a megmaradt kaját, vagy csak tálanként fele annyit adna ki és a maradékot elküldené Afrikába...

De ez itt kultúrális kérdés... Ahogy az is, hogy amikor jólnevelt kislányként, ahogy a nagymamám tanította kirakom a kanalat a tányérból amíg iszom, akkor a kínaiak segítőkészen visszarakják:)

Mivel a történteket túléltük, és most egy Wangcang nevű kisváros hoteljéből írok, ezért annyira nem lesz izgalmas a sztori, de azért elmesélem…

Az alkoholmérgezéses sztori után az iskola kicsit bekeményített a takarodót illetően, de a büfé másnap ugyanúgy kinyitott. A srác jól van, nem rúgják ki, nagyon megbánta, és kiderült, hogy mindez azért történt, mert szakított a barátnőjével… (??????:))

Roli kedvéért egy átlagos nap gyors összefoglalása:

7.30-8.30 reggeli, 8.30-9.00 „morning plenary” (általában reggeli torna, de a lényeg h vmi közös cucc),

9.00-12.00 délelőtti program,

12.00-14.00 ebéd+csedespihi+internet!!,

14.00-17.00 du. program,

17.00-19.00 vacsi+rohanás egy tanárhoz akinél zuhanyozhatunk+internet!!

19.00-21.00 esti progi

21.00- takarodó, azaz a gyerekek a házban üvöltöznek mi kint gyűlünk+sorban állunk az internetért

Szóval az utsó nap:

Talent Show (ami kb 100 fellépővel, székek nélkül hihetetlenül hosszú volt…)

Utolsó közös program, ahol összefoglaltuk, hogy mit tanultak, miben fognak változni, mik a céljaik stb. Érdekesség: megpróbáltam nagyon hangzatos lenni, és mondtam a páromnak, h fordítsa le, hogy „Mi kinyitottuk az ajtót, de rajtatok múlik, hogy bementek-e rajta!”. Jenny (a párom) nem értette. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy ez egy metafora. Még mindig nem… Amikor végre megértette akkor közölte, hogy ez egy hülyeség, ő ezt nem fordítja le, a gyerekek úgyis kinevetnének… A kínai nyelvben nem használnak metaforákat!!

Este mindenki vett az osztályának egy tortát (ami nagyon olcsó volt és habos). Eredmény: Szecsuán egyik legszegényebb falujában 10-15 tortával tortacsatázott az egész iskola. Viccesnek vicces volt, és mindenki nagyon élvezte, de azért az én neveltetésemnek nagyon ellentmondott.

Aztán minden gyerek sírt a búcsúzkodásnálL

Éjszaka megtudtam a felvételi eredményeket!:)))) És amikor hajnali 2 körül elmentem aludni, akkor már hatalmas vihar volt. Éjszaka még rosszabb lett, elment az áram és amikor reggel felkeltünk kitakarítani a tábort, akkor a gyerekektől tudtam meg, hogy árvíz van körülöttünk, és a falu el van vágva a külvilágtól. A hidat amin keresztül a busz jönne ellepte a víz, és a faluban is kb térdig ér már. A búcsúzkodás totális káoszba ment át. Az önkéntesek a zuhogó esőben énekelték az előre eltervezettt dalokat, a síró gyerekeknek, miközben a feléért nem tudtak eljönni a rokonok, a másik felét meg nagyon sietették a tanárok, hogy lépjen már le. (Azért nagy pillanat amikor az árvíz közepén zuhogó esőben síró gyerekek között 20 önkéntes énekli, h We are the WorldJJJ

Ebéd közben közölték, hogy jön a busz, MOST készüljünk el. Szóval volt szerencsénk megtapasztalni a 3 perces pakolás örömét, hogy aztán közöljék, hogy mégse jön a busz, mert akkora az árvíz, viszont a tanárok, és az iskola összes dolgozója hazamegy, szóval most itt leszünk pár napig kaja, áram és ivóvíz nélkül. De ne aggódjunk, nincs semmi baj,mert az iskola viszonylag magasan fekszik. Ráadásul az információk se ilyen egyszerűen jöttek… Minden csak apránként, különböző emberektől.

A lengyelek felhívták a nagykövetséget, akik megígérték, hogyha súlyosbodik a helyzet, segítenek. Mindenki más is fel akarta őket hívni, de a kínaiak kiakadtak, hogy ha felhívjuk, akkor hatalmas balhé lesz, bezáratják az iskolát, az aiesecet, megbűntetik a falut, és stb. mert rossz hírt hoznak Kínára…

Mindeközben a mobilom nem működött, mert vmi system errort írt ki, amire a párom a szokásos (általános kínai??) problémamegoldást javasolta: „Just ignore it”

Utólag kiderült, hogy nincs pénz a mobilomon…

Szóval volt néhány emlékezetes óránk, amikor ráadásul a szervezők teljes nyugalommal elmentek aludni, az önkéntesek fele pánikolt és felvásárolta a falu nyitvatartó boltjainak a fél kajaállományát, a másik fele veszekedett/aludt, miközben semmilyen információnk nem volt arról, hogy mi van a külvilágban.

Végül du 4 körül, közölték, hogy visszament a víz, úgyhogy megjött a busz, és elhozott minket egy 20-30 km-rel arrébb levő városba, ami nekem az eddigi legszimpibb hely. Most 3 napig shoppingolunk/bulizunk/eszünk(mert Kínában az a legfőbb szórakozás)/ágyban alszunk/meleg vízzel zuhanyzunk a saját fürdőszobánkban!!!

 Ezt a bejegyzést tegnap este írtam, de csak ma jutottam internethez... bocs ha kicsit zavaros, a tegnap esti lelkivilágomat tükrözi:)

Amikor megérkeztek a gyerekek, első nap kiszúrtunk egy aranyos, helyes, csöndes 13 éves fiút.  Fokozatosan feloldódott, és az osztály egyik kis középpontja lett. Egyik nap mondta a páromnak, hogy kicsit össze van zavarodva, hogy hogy kéne viselkednie, de nem volt időnk leülni beszélgetni vele. Ma az esti program végéről eltűnt, a többiek mondták, hogy a szobájában van, szal nem foglalkoztunk vele, gondoltuk nem ébresztjük már fel. Pár órával később, amikor épp a búcsúlevelet írtam, hogy milyen büszke vagyok rá és csak így tovább ha jó rendőr akar lenni (az akar lenni), szóltak, hogy a tanáriban van, a haverjaival titokban vettek egy csomó sört, és alkoholmérgezést kapott… IGEN, KÍNÁBAN AZ ERKÖLCSÖK ÉS A SZABÁLYOK BIRODALMÁBAN, AZ ISKOLA BÜFÉJÉBEN SÖRT ÁRULNAK!!!!!!!!!!!!!!!! Ráadásul elég titkos helyen, mert mi nem tudtunk róla, pedig ezt nem ártott volna az elején közölni, amikor minket felnőtteket megkértek, hogy ne igyunk, mert ebben a faluban senki nem iszik… És igen, a boltos kiadott annyi sört, hgy attól alkoholmérgezést kapjon egy gyerek!

Mire én odaértem a fiút épp kórházba vitték, a haverja pedig sírva, térdenállva könyörgött a tanárnak, hogy ne rúgja ki. (Ehhez még plusszban hozzájárul az, hogy amikor ma arról volt szó a délutáni foglalkozáson, hogy mit változtatnának meg az iskolájukban, akkor első helyen szerepelt, hogy a tanárok ne verjék a gyerekeket… Persze amíg mi itt vagyunk, addig nem fogják, de vajon mi lesz utána???)

Végül a tanár azt mondta, hogy nem rúgja ki, csak felhívja a szüleit… A büfét meg „megbüntetik” Iszonyú látvány volt az ablakon keresztül nézni, hogy a tanár ordibál velük, mi meg nem csinálhatunk semmit... Aztán kijelentették, hogy a párom bemehet hozzá látogatóba, de én nem, mert az iskola fél, hogyha valami történik egy külföldivel, akkor oda a hírnevük!!!! (5 kínai önkéntes bemegy és bent alszik nála) Szóval annyit tudtam tenni, hogy írtam neki egy egyoldalas levelet, a felelősségvállalásról, és a megfontoltságról, mert legközelebb nem leszünk itt, hogy megvédjük. Most éppen a szomszéd szobában kínaiul ordíbál a tanár és két fiú önkéntes… (a projekt vezetője lány, és nem számít tárgyalófélnek ilyen témában…) A tanár minket akar felelőssé tenni… Mmint azt nem tudom, hogy személy szerint azokat akiknek az osztálya érintett, az önkénteseket, vagy az aiesecet. Én személy szerint három dologban érzem magam felelősnek… Egy, hogy nem ültem le vele beszélgetni korábban (bár ezt én nem nagyon tudtam volna, csak tolmáccsal), kettő, hogy nem ellenőriztem le, hogy a szobájában van-e, és alszik-e (hozzátenném, hogy lány nem teheti be a lábát a fiúk épületébe, de tényleg megkérhettem volna vkit…) három, és talán a legfontosabb: 8 napja nevelem ki belőlük a szabálymániát… Első nap iszonyatosan engedelmesek voltak, és kifejezetten örültünk, hogy napról napra egyre rosszabbak, és egyre többet hangoskodnak. Katonanövendékekből gyerekeket neveltünk. Csak mindeközben elfelejtettünk megtanítani nekik vmi nagyon fontos dolgot, ami a szabályok helyét átveszi. A személyes felelősség... Szóval nagyon megörültek, hogy 1-2 felesleges szabály megszűnt, és egyből megszegték a többit. Holnap lesz az utolsó nap, szóval az utolsó lehetőség, hogy szabályok és ésszerű gondolkodás között megtanítsuk nekik a középutat. És félek, hogyha nem sikerül akkor többet ártottunk, mint amit használtunk… Szóval most nagyon nehéz az egész helyzet, és nagyon elgondolkoztatott. Eddigi összes tanítási/táboroztatási tapasztalatom közül most először érzem, hogy ekkora hatással vagyok és ez ekkora veszéllyel jár… Szóval bocsánat, hogy ennyit írtam, de a kínaiak nem osztják meg egymással az érzelmeiket, a mongol lány (az ő osztályából van a másik gyerek) nem túl intelligens, hogy ilyeneket megbeszéljünk, a többiek meg készülődnek az utolsó napra… Ráadásul teljesen tehetetlen vagyok, és nem is értem teljesen, hogy mi történik körülöttem, mert nem fordítanak mindent… Szóval valahol ki kellett öntenem a lelkemet…

A srác időközben állítólag jól lett, a tanárok meg a szervezők időközben megegyeztek, hogy senki nem vádol senkit, és nincs felelős... Kiváncsi vagyok a boltos mit kap...

 Kisütött a nap, van újra víz és megtaláltam az első olyan fagyitípust ami ízlik, szal gondoltam, hogy írok kicsit a kajáról...

Amióta itt vagyok, megtanultam, hogy semminek nem olyan az íze mint amit várnál... Ha azt hiszed, hogy csípős, akkor valószínűleg nem lesz semmilyen íze, ha azt hiszed, hogy édes, akkor sós, csípős, és húsból van... Amikor megérkeztem első nap Pekingbe, a szálláson egy kedves emberke megkínált minket vmi szépen csomagolt cukorkának kinéző vmivel... Szárított marhahús volt!! (A kínai gyerekek csoki helyett csípős húst/zöldséget esznek) A suli büféjében árulnak 1000 -féle dolgot... Csirkelábszárat, marhahúst, hagymakarikákat, néhány kekszet, és még több húst. Két dolog nincs itt, mert ezek nagyon drágák: Csoki és gyümölcs. A múltkor kimentem a faluban venni két almát meg egy körtét, ami 8 yuan volt. (A suliban a fagyi, az üdítők, és az összes keksz egységárasan 1 yuan)

Mára már feladtam, hogy bármi olyat találjak aminek ismerős az íze (a pepsin kívül), de ma reggel valami tradicionális kínai reggelit kaptunk. És láss csodát: Kaptunk egy hosszúkás lángost. Mármint téééééényleg ugyanolyan. (csak a sajt meg a tejföl hiányzott róla, de az nagyon)

Még egy utolsó vicces dolog: Már egész profi lettem a pálcikával evésben, és készült rólam egy fotó, ahogy én pálcikával eszem a menza kaját (ami amúgy nagyon finom, csak minden nap ugyanaz: rízs 3-4 -féle zöldség, és vmi bab+hús keverék), mellettem pedig egy kislány villával az instant tésztát... Ez a globalizáció;)

Vegyel 25 elkenyeztetett varosi gyereket, vedd el tole a furdes ehetoseget, aztan add vissza a vizet par nap mulva es meglatod milyen boldogok lesznek!!!

Foleg ha utana 22 gyerek egymas utan kozli, hogy eddig nem volt celja az eletenek, de most megtanulta, hogy igenis merhet nagyot es kuzdhet a celokert... Komolyan majdnem elsirtam magam...

Na most mennem kell, de ezt muszaj volt megosztanom!!:)

 Igen jöhet még más is… Mondjuk elmegy az elektromos áram, mert a faluban minden napelemmel működik, és amióta itt vagyunk, nem sütött ki a Nap???

Szóval minden nap kiderül, hogy lehet még rosszabb, de ha épp elkeserednék, és kiborulnék, akkor elgondolkozom azon, hogy ezek a gyerekek milyen körülmények között élnek… A szüleik, ha túlélték a földrengést, akkor legtöbben nagyvárosokban dolgoznak, és itthagyják őket egész évben, ebben az iskolában, ahol nyáron is elég durva az élet, de milyen lehet télen?? Se a lakóházban, se a konténerekből épített tanáriban, se a betört ablakú lerobbant tanteremben nem láttam egyetlen fűtésre alkalmas tárgyat sem… (nemhogy meleg vizet a konyhán kívül bárhol)

És az is igaz, hogy amióta itt vagyok egyetlen gyerektől sem hallottam egyetlen panaszt sem… (azon kívül, hogy fúúúúj fiú, fúúúj lány)

Szóval az életben bármikor bármi történik velem, mindig eszembe fog jutni, hogy nekik mennyivel rosszabb… 

u.i.: legalább az áram visszajött, de víz még 3 napig nem lesz...

Amikor megérkeztem és megláttam a „fürdőszobát” haza akartam menni… Aztán megnyugtattam magam, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Másnap megérkezett 300 gyerek és használatba vette… És igen, sokkal, sokkal rosszabb lett… Ma már egészen hozzászoktam és megnyugodtam, h mostmár tényleg nem lehet rosszabb!!

De megint tévedtem… A tegnapi viharnak köszönhetően mára megszűnt a vízellátás az egész faluban… Mi jöhet még ezután??? Most itt ülünk sokan az internetszobában és sorban állunk az internetért, hogy elpanaszoljuk ezt… Ráadásul a mobilom is meghülyült… ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Tegnap Global Village volt, szal elmagyaráztam az összes gyereknek, hogy mindent a magyarok találtak fel;) és hoztam instant gulyáslevest, de mivel nem volt elég kanál a gyerekek nem mertek beleenni… Mert az ugye rendben van, hogy nincs ajtó/fal a „wc”-ben, és hogy egyszerre 4-5 ember használja, de egy kanállal enni?????? Azt soha…

Ráadásul ha csak megfeleznék azt az adagot, amit ebédre meg vacsorára adnak, még akkor se bírnánk megenni az egészet, de fél év alatt összegyűlne a pénz egy hatalmas fürdőre… És nem is lenne állandóan bűntudatom, hogy ki kell dobnom… (Amúgy az árak hihetetlenek itt… Két yuanért vettem ma egy cola-t és egy csomag kekszet… Ez kb 50 forint;)

Visszatérve a pozitív dolgokra, ma elénekelte+rapelte+beatbox-olta egy csapat kínai gyerek a boci-boci tarkátJ Később csatolom a pin-jin „fordítást”;)

Ha egyaltalan van olyan aki olvassa amit irok, akkor legyszi kommenteljetek, mert ez az egyetlen kommunikacios lehetosegem a kulvilaggal (azon kivul ha vkinek eszebe jutna felhivni a kinai mobilomon:))), es most ugy erzem, mintha magamban beszelnek, mert soha senki nem reagal... Es nem, ez nem jo erzes... (azert a kommentert amit kimoderaltam, bocsi, kicsit kaosz a kinai gmail... :)

Most a suli tanarianak a gepeit hasznalom, szoval a facebook es az msn teljesen kizart:( Raadasul amikor en online vagyok, ti valszeg meg melyen alszotok... )

Szoval kommenteket keeeerek!!!

25 óra vonatozás, utána sok óra buszozás után megérkeztünk a hegyekbe, az iskolába. A társaság az elmúlt egy hétben eléggé összerázódott, így a nagyvárosi kínaiak és a külföldiek együtt kaptak sokkot a körülményektől... Most éppen az első esti gyűlésen ülök, és előre megírok mindent, mert kb két percem lesz internetezni

Az egy dolog, hogy 8 ágyas szobákban alszunk szalmazsákokon (mmint a többiek, mert én allergiás vagyok rá, szal én strandra való bambuszcuccon alszom...), az is rendben, hogy csak hideg víz van, és azzal kell magunknak mosni az egyenpólónkat amit folyamatosan hordanunk kéne... Számomra még az is túlélhető, hogy nincs zuhanyzási lehetőség, csak lavor, hideg víz, szappan és találd fel magad… (tegnap egész vicces fürdő+mosó partit rendeztünk, a mosdóban, aminek természetesen nincs ajtaja…)

Ami nálam kiütötte a biztosítékot, az a wc... vagy legalábbis az a derékig érő falakkal elválasztott, ajtó nélküli vályú, amit erre használnak... Amikor tegnap először megláttam eljött az a pillanat, hogy én MOST megyek haza!! A többiek biztosan állítják, hogy mint minden, még ez is megszokható...

Azért, hogy valami pozitívat is mondjak a szállásról: A kaja nagyon nagyon finom, és hihetetlenül nagy adagokat adnak. A faluban az emberek nagyon kedvesek, és érdeklődőek, de még sose láttak fehér embert, szóval tátott szájjal bámulnakJ A táj hihetetlenül gyönyörű körülöttünk... A ködös erdőből mindjárt előjön a Cullen család;)

A gyerekek ma reggel érkeztek, és minden félelmem ellenére egész jól tudok velük kommunikálni. 12-14 évesek, angolul egyáltalán nem tudnak, nagyon félénkek, de nagyon aranyosakJ

A programok hihetetlenül jól sikerültek… Mivel ezek a gyerekek még sose voltak táborban, teljesen lenyűgözték őket az olyan játékok, mint a bum-bum, meg a fejrecsapós:)

Az esti program eredetileg aiesec táncok tanítása lett volna… (Nem semmi látvány, ahogy 200 kínai gyerek Tunak tunakot táncolJJJ) Kb egy óra után elfáradtunk, és a kis félénk kínai gyerekek spontán átvették a terepet. Tény, hogy nem tudnak angolul, nem élnek a legjobb körülmények között, de az a 10-15 gyerek aki kiállt énekelni, simán lekörözte a magyar Megasztárt...

Ma felmentünk a Nagy Fal tetejére, és ezt igazolandó többszáz képet csináltunk:)

Bár hatalmas köd volt, és nem sokat láttunk, azért hihetetlenül szép az egész... Engem személy szerint nem csak a Fal maga nyűgözött le, hanem a hegyek körülötte. Eddig még sose mentem a az Alpokon és a Magas Tátrán kívül más hegyekbe, szóval nem igazán hittem el, hogy lehet hegy és hegy között ekkora különbség... Pedig lehet!!!

Ezek a hegyek tényleg olyanok mint a mesékben!! Hihetetlenül vadregényes az egész! Sötétzöld fák, meredek hegyek... És a Falra magára bobbal lehet fel-/lejutni:) (mmint ők felvonónak hívják, de ugyanolyan mint nálunk a bob;)

Mivel ez az utolsó esténk Pekingben most megyek letölteni néhány dolgot, mert Szecsuánban már nem lesz nagyon internet... Az iskolában ahova megyünk, se könyvtár, se projektor, se hangfal szerű dolog nincs... Számítógép is csak a tanári szobában... Viszont mind a negyvenvhány önkéntesnek van saját laptopja, mp3 lejátszója és egyéb kütyüje, amit visz... Hihetetlen belegondolni ezekbe a dolgokba... Ekkora szociális szakadékban élünk?? Najó nem állok neki most ezt elemezni, mert mennem kell csomagolni... De azért elgondolkoztató!

Ma van az utolsó esténk Pekingben, holnap ilyenkor úton leszünk Szecsuánba... 25 óra vonatozás, egy emeletes vonaton (egyenlőre nem értem, hogy milyen lesz, de majd lefotózom és megmutatom)

 Tegnapelőtt a város egyik "elit-diszkójában" voltunk... Otthon be nem tenném egy ilyen helyre a lábam, de itt vicces volt. A sok hófehérre festett, agyonsminkelt miniszoknyás kínai lány, akiknél a csillogó magassarkú és a miniszoknya között kilátszó részt nem szokás szőrteleníteni... téééényleg nem. (tudom már írtam erről, de ez annyira sokkoló, hogy muszáj megint megemlítenem...) Ráadásul hazafele beszélgettem egy kínai lánnyal... életében először járt ilyen night clubban, és teljesen le volt döbbenve, hogy fiúkkal táncolt. Meg is kérdezte, hogy nálunk szokás-e tánc közben megölelni vkit, mert neki ez annyira fura:)

 Sziasztok! (bár fogalmam sincs róla, hogy ki olvassa, szal kinek köszönök...)

Az elmúlt pár napban Pekingben vagyunk egy tréningen ami elvileg felkészít minket a Szecsuáni munkára... Mostmár legalább tudom mi lesz az: 13-18 éveseknek tartunk "nyári iskolát" az élet nagy kérdéseiről és bemutatjuk nekik a világot... Ez elsőre nagyon nagyzolósnak hangzik, de tényleg ez a lényeg.

Eljött egy tanár mesélni a kínai diákokról. Az egész helyzetet legjobban egy viccel írta le: (bocs ha béna a fordítás, de este van:)

Egy nemzetközi egyetemen a tanár feladja a diákoknak, hogy írjanak az élelemhiány okozta problémákról a többi országban...

Az afrikai megkérdezi: Mi az, hogy étel?

Az európai megkérdezi: Mi az, hogy hiány?

Az amerikai megkérdezi: Mi az, hogy többi ország?

A kínai megkérdezi: Mi az, hogy vélemény?

És tényleg... A kínai diákok engedelmesek, csöndesek és félénkek... Nem is tudom, hogy mit fogok velük kezdeni!! (hiperaktív, őrült, és rossz gyerekekhez szoktatott a Habonim:)

A másik történet még sokkolóbb volt:

Az olvasásról akartunk egy programot csinálni nekik, szóval megkérdeztük az egyik iskola könyvtárosát, hogy vajon a gyerekek ismerik-e a Harry Pottert... Hát a válasz sokkoló volt... Nevetve közölte, hogy a könyvtárnak (tehát a falu egyetlen helyének ahol vannak könyvek) nincs pénze szépirodalomra, csak tankönyvekre... Tehát ezek a gyerekek tényleg úgy nőnek fel, hogy nem olvastak még szépirodalmat!!!! Talán még furább volt, amikor ezen a magyar, a svéd, és az indiai egyszerre döbbent le, és vágta rá, hogy vigyünk nekik könyveket. A kínaiak viszont nem lepődtek meg túlságosan...

Más téma:

Az elmúlt pár napban 4-szer állítottak meg lefotózni, mert nem láttak még (ennyire) fehér embert... És igen, én vagyok az első a csoportból aki lebetegedett... Na viszont most megyek, mert lemerülök, és mert indulunk vmi buliba...