Amióta Wangcangban vagyunk, szinte minden csak az evésről szól. Minden este étteremben eszünk, vmi nagyon egzotikus dolgot. Első nap ettünk lótuszgyökér levest. Második nap, hot potot, ami olyasmi mint a fondue kínai verziója. Az asztal közepén folyamatosan forrásban levő leves van, és körülötte mindenféle zöldség, hús, hal stb. A dolgokat beledobálod a levesbe, majd egy idő múlva kihalászod. Nagyon finom volt, csak 1. nem tudtuk, h kell enni. 2. hihetetlenül csípős volt. Véletlenül ráharaptam egy bors szerű ízesítő dologra, ami felért egy fogorvosi érzéstelenítéssel.

Tegnap az a tanár akihez zuhanyozni jártunk az előző suliban kitalálta, hogy mindenképp meg akar minket hívni vacsorára. (mmint engem, meg a páromat) Eleve egyikünk sem volt túl éhes, meg nem is volt nagyon kedvünk menni, de nagyon erőltette, szal fogtunk magunkkal egy fiút, és elmentünk 4-en vacsorázni. Kikért nekünk 6 tál kaját... Az egyik levesbe bele volt főzve egy galamb. Tetőtől talpig!!! (nem vagyok képes olyan kaját enni ami rámnéz!!)

Miután már egyikünk sem bírt többet enni, még mindig megmaradt a kaják 80-90%-a kb. Pl a rízshez egyikünk se nyúlt hozzá!! Majd fizetett (200 yuant!!! (a vonatjegy Pekingből Szecsuánba 300 volt...)) és otthagytunk mindent... Iszonyú durva pazarlás megy... Ha minden kínai étterem összegyűjtené a megmaradt kaját, vagy csak tálanként fele annyit adna ki és a maradékot elküldené Afrikába...

De ez itt kultúrális kérdés... Ahogy az is, hogy amikor jólnevelt kislányként, ahogy a nagymamám tanította kirakom a kanalat a tányérból amíg iszom, akkor a kínaiak segítőkészen visszarakják:)